A Magyar Regionális Tudományi Társaság nyilatkozata a Regionális Kutatások Intézete tervezett átalakításával kapcsolatban
A Magyar Regionális Tudományi Társaság mély aggodalommal értesült arról, hogy a belügyminiszter úr levélben fordult az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökéhez, kérve a KRTK keretében működő Regionális Kutatások Intézete átadását. Mint a regionális tudomány legnagyobb hazai szakmai szervezete, határozottan ellenezzük, hogy a magyar regionális tudomány alapkutatásokkal foglalkozó, 78 éves múltra visszatekintő bázisintézetét minisztériumi háttérintézményként működtessék.
Álláspontunk szerint az intézet ilyen jellegű átszervezésével pótolhatatlan veszteség érné a magyar és a közép-európai regionális tudományt, miközben nyertese nem lenne egy ilyen átalakításnak. „Érték nem veszhet el” – hangsúlyozták a legutóbbi kutatóintézeti átalakítás kapcsán, amikor 2019-ben a kutatóintézetek az MTA-tól az ELKH-hoz kerültek. Az RKI kapcsán az alábbi értékeket emelnénk ki.
-
Az intézet jogelődjét 1943-ban alapították Pécsett, azóta szolgálja folyamatosan, az adott kor akadémiai és társadalmi-gazdasági kihívásaira reagálva területi és települési kutatásaival a magyar nemzetet.
-
Az RKI bázisán épült ki a regionális tudomány önálló diszciplínává Magyarországon, ma is meghatározó módon függ az intézettől a tudományág minden eleme, és vele szinergikusan együttműködnek a regionális tudomány egyetemi műhelyei.
-
Az intézet kezdeményezésére és szakmai közreműködésével épültek ki a Kárpát-medencei regionális kutatóhálózat alapjai, a hálózatos együttműködés keretei. A kutatási program fontos eredménye A Kárpát-medence régiói c. tudományos monográfiasorozat 2002 óta megjelent 15 kötete.
-
Az intézet kiadásában 1987 óta megjelenő Tér és Társadalom a magyar társadalomtudományok egyik meghatározó publikációs fóruma, a területi kutatások vezető folyóirata, amely az MTA IX. osztály legmagasabb H-indexű, ’A’ kategóriás lapja.
-
A Regionális Kutatások Intézete az egyetlen többtelephelyes, multidiszciplináris, hálózatos formában működő, vidéki súlypontú társadalomtudományi kutatóintézet Magyarországon.
-
Az intézet szervesen beépült az európai regionális tudományi hálózatokba, a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb ilyen profilú intézménye. Ezt nemcsak sikeres nemzetközi pályázati aktivitása bizonyítja, de a Pécsett 2010-ben megrendezett 650 fős globális (Regional Studies Association), és a 2022-ben megrendezendő 800 fős európai (European Regional Science Association) kongresszus is.
Tisztelettel kérjük ezért a döntéshozókat, a szakmailag érintett szervezeteket és munkatársaikat, hogy támogassák a Regionális Kutatások Intézetének a nemzeti kutatóhálózat keretein belül maradását!
Pécs, 2021. június 7.
Az MRTT Elnöksége